Zenben izzadás – kipróbáltam a PilaTest Klubot

Úgy néz ki, van titkos rajongóm, aki ráadásul grafomániás egy kicsit, ezért úgy gondolta, hogy megosztja veletek a Pila Klubos élményeit. Gabinak ilyen élmény volt (illetve még most is hasonló lehet, mert azóta is velem tornázik) a Pila Klub:

Mondhatom, hogy mínusz kettőről indultam otthon tornázás témakörben, mert soha nem szerettem. A szobám mindig megosztottam a testvéreimmel, és hiába igaz, hogy sok jó ember kis helyen is elfér, de nyugodtan tornázni azért nem tud. 

Amikor tavaly márciusban nyertem egy egy hónapos bérletet a Pilatest Klubba, kíváncsian fedeztem fel a benne rejlő lehetőségeket.

Igaz, korábban az edzés egyet jelentett azzal, hogy elmentem otthonról és kiszellőztettem a fejem egy kör futással vagy egy jóleső úszással, ám nem volt ismeretlen a képernyő előtti edzés sem. 

A középiskolai testnevelés tanárnőnk úgy gondolta, hogy bimbózó női testünkből leginkább Cindy Crawford edzős kazettái hozzák majd ki a legtöbbet. A fiúk külön tornáztak, mi lányok pedig egyáltalán nem bántuk, hogy nem kötelet mászni vagy szekrényt ugrani kellett.

Így amíg mi átöltöztünk az Impulse szagú öltözőben, addig ő betolta a tornaterembe gurulós állványon a kocka tévét majd indulhatott is a torna.

Mindig is jelen volt az életemben az edzés otthoni, vagy nem otthoni formában, akár kisebb kihagyásokkal. Soha nem volt (sajnos) prioritás az életemben, így leginkább akkor edzettem, ha örömöm is leltem benne. 

Az elmúlt két évben kétszer is költöztünk, így nem szerettem volna sehol elköteleződni, főleg a mostani bizonytalan helyzetben. Éppen ezért ismét benéztem az online edzés világába, amely eredménytelen volt egészen szeptemberig. 

Bármikor leterítettem a matracot, már szaladt is a fiam, hogy ő is! Ő is! Ez azt jelentette, hogy a saját edzésem helyett a táncolós cicával tornáztunk, de azt is csak három percig, mert utána megunta, és elszaladt a matracommal. Mondhatom, hogy a közös torna több stresszel járt, mint amennyit kioldott volna belőlem.

Szerencsére elkezdődött az óvoda, így már csak a saját kifogásaimat kellett legyőznöm. 

Elmentettem közel 50 Youtube videót, ki is próbáltam néhányat, daráltam az edzőket, de valahogy soha nem éreztem, hogy szeretnék bárkitől is még egy videót megnézni. Az edzős tinderezésemnek az vetett végett, amikor rátaláltam Noémi tornáira. 

Szeretek jógázni, így laikus szememnek hasonló nyugodt mozgásnak tűnt, az edző néni nem kiabált sőt a hangja sem volt idegesítő, gondoltam, adjunk neki egy esélyt.

Milyen jól tettem! A legjobb, hogy minden egyes videójában van legalább egy gyakorlat, amikor meglepődöm. Azon, hogy:

• Jé, itt van izmom.
• Jé, ez a testrészem ebbe az irányba is mozgatható.
• Jé, honnan tudta, hogy pont ott esik jó a nyújtás.

Sőt más is tetszett. 

Például, hogy a Klub videói közül mindig a hangulatomnak megfelelően tudok választani. Ha aznap az erő is velem volt, akkor elindítok egy teljes testes erősítős allinkluzív videót. Ha pedig kevés az időm, vagy csak nem akarózik edzeni, akkor megnyugtatom a lelkiismeretem egy 10 perces nyújtással. Hiszen minden jobb mint a kanapén való csipsz evés, nem igaz? Noémi szerint a lényeg úgyis az, hogy az edzés öröm legyen.

Az is jó, hogy a beosztásomhoz is alkalmazkodik. Mindegy, hogy a héten két hosszabb, vagy több rövidebb edzésre van időm, mindkét variációra találok videókat.

Ha kitalálni sincs kedvem, akkor pedig hat edzésterv közül is választhatok. 

Valahogy az az érzésem, hogy a Klub úgy lett felépítve, hogy Noémi elgondolkodott, hogy vajon milyen kifogások merülhetnek fel tornakerüléskor, és ő mindegyikre adott megoldást. Rövid edzést keresel? Parancsolj. Hosszabbat? Olyan is van.  Kezdőt? Nem probléma. Haladót? Székkel? Gumiszalaggal? Esetleg síppal, dobbal, nádihegedűvel? Van minden. 

Noémi már csak helyettem nem tornázik, de rajta tényleg nem múlik.

Érezhető a videókon, hogy nagy a szaktudása és szerencsére érthetően, hétköznapi nyelven magyaráz. Ha vele tornázom, akkor olyan érzésem van, mintha ugyanabban a teremben lennénk, mert úgy korrigál a gyakorlataim kivitelezésében, mintha látná, hogy mit csinálok. 

Lehet egyébként ez a helyzet, különben honnan tudná mindig, hogy éppen domború a hátam, lóg a karom, vagy nem hasizomból dolgozom? Rejtély.

Az is jó, hogy az egész edzés betudható egy aktív meditációnak, mert a figyelmem végig két dologra összpontosul: hogy mit mond éppen kedvesen búgó hangján, és hogy azt hogyan is képletezzem le a saját testemre.

Most már csak szorgalmasabbnak kell lennem, mert ahogy az életem kimozdul egy kicsit is a normális kerékvágásából, rögtön az edzést hanyagolom el. Pedig olyan egyszerű, tényleg csak egy matrac kell hozzá.