Barion Pixel

11 dolog, amit tudnod kell a szétnyílt hasizomról

A legtöbb LoveYourBelly tanfolyamon és egyéni konzultáción szóba kerül, hogy milyen tévhitek terjednek a szétnyílt hasizommal kapcsolatosan. Szerencsére egyre gyakrabban előfordul, hogy az orvosok és a védőnők is kezdenek erről beszélni, ami hatalmas eőrelépés 6-8 évvel ezelőtthöz képest, de még mindig előfordulnak félreértések ezzel kapcsolatban.

Ezért most összeszedtem pár fontos gondolatot a szétnyílt hasizomról:

No1 – Tudd, mi is az a szétnyílt hasizom!

A várandósság ideje alatt sok kismamánál sérül az egyenes hasizom, eltávolodik egymástól a hasizom találkozási pontjánál. A has közepén egy összefonódott kötőszövet (linea alba) található, ami összeköti a hasizom két oldalát (izmos has esetén ezeknél látjuk a függőleges csíkokat, illetve a kockás has kockáinak szélét is ezek határozzák meg). Ez a kötőszövet gyakran sérül, nyúlik meg extrém módon a várandósság idején. A szétnyílt hasizom nem csupán esztétikai problémát jelent, hanem egyéb gondokat is okozhat. Például a hasizom gyengébb lesz, ezért támasztó funkciója is megszűnik, nagyobb terhelés jut a gátizmokra, a gerincre, illetve a gerinc melletti izmokra, amik életmódunkból fakadóan amúgy is gyengék.

No2 – a diastasis (szétnyílás) természetes velejárója a várandósságnak

Valamilyen szintű szétnyílást a legtöbb kismama megtapasztal a várandóssága vége felé, hiszen a hasizom megnyúlásával nyílik lehetőség arra, hogy elférjen a baba. Azonban a szétnyílás mértéke nem mindegy, illetve hogy szülés után hogyan kezeljük azt. A hasizom a szülést követő 8-12 hétben saját magától is sokat javul, azonban speciális tornával lehet egy kicsit támogatni a regenerálódási folyamatot. Ha a torna nélkül nem zárult össze a hasizm erre az időszakra, akkor mindenképpen szükség van speciális tornára, a helyes testtartás, a megfelelő táplálkozás és légzéstechnika elsajátítására.

No3 – a hasizmod nem szakadt ketté!

A szétnyílt hasizom hivatalos elnevezése diastasis recti, a recti a hasizomra utal, a diastasis pedig arra, hogy mi is történt vele. A diastasis pedig nem szakadást jelent, hanem szétnyílást, szétválást. Nem szakad szanaszét, csak a hasizmokat összekötő szövet, a linea alba sérül.

No4 – a szétnyílt hasizom nem végleges

Nem kell kétségbe esni, a szétnyílt hasizom tornával, életmódváltással helyrehozható. Speciális gyakorlatokkal, illetve bizonyos gyakorlatok ELKERÜLÉSÉVEL, a helyes testtartás elsajátításával a hasizom regenerálható.

No5 – a szétnyílt hasizom évekkel szülés után is helyrehozható

Szerencsére ez nem olyan, mint a törés, hogyha nem hozzák helyre azonnal, akkor utána már szinte vesztett az ügy, a hasizom bármikor képes regenerálódni. A legidősebb hölgy, aki nálam járt a szétnyílt hasizmával 30+ évvel járt az utolsó szülése után. Elég jó eredményeket értünk el, talán minimálisan volt lassabb a gyógyulás folyamata, mint a frissen szült anyukáknak, de ezt én inkább annak tudom be, hogy a regenerálódás sehol sem olyan gyors már a klimax közben és után, mint a 20-as évek végén, 30-as elején. A lényeg, hogy nincs olyan, hogy túl késő!

No6 – a legtöbb esetben a műtét elkerülhető

A szétnyílt hasizom műtéti korrekciója a legtöbb esetben elkerülhető, 10% alá becsülik az elkerülhetetlen műtétek arányát. A legtöbb esetben tornával rendbe lehet hozni a hasizmot – akár köldöksérv esetén is. Pár éve még mindenhol a hasplasztikát ajánlották ilyen esetben, most már kezdem visszanyerni a hitemet az internetben is, mert számtalanszor látom, hogy a fiatal anyukák a műtét helyett a tornát ajánlgatják egymásnak. És nem hiába, a tornával sokszor olyan eredményeket lehet elérni, amin én magam is megdöbbenek. Hiába tanultam, hogy lehetséges, hiába mesélték oktatótársak, hiába láttam már én is párszor, minden egyes alkalommal meg tudok lepődni, hogy a szorgalmasan végzett torna tényleg milyen változásokat hoz el, csodákra képes.

Persze nem kizárt, hogy szükséges a műtét, de csak akkor, ha a torna, a testtartás korrekciója, a helyes életmód (hogyan emelünk, ülünk, állunk), testsúlynormalizálás és megfelelő táplálkozás mellett 6-12 hónap alatt sem javult a hasizom állapota. Néha előfordul, hogy a linea alba annyira sérül, hogy azt műtét nélkül nem lehet rehabilitálni, de hangsúlyozom, ez igen ritka eset!

No7 – nem kell speciális haskötőt hordanod, ha szétnyílt hasizmod van

Persze, hogy nem kell, hiszen tornával saját kis „haskötőt” egy jó kis fűzőt, méghozzá egy izomfűzőt alkothatsz magadnak.

A szakértők közt is megoszlanak a vélemények, van, aki támogatja viselésüket, van, aki ellenzi, az én véleményem az anatómiai tanulmányaim és a visszajelzések alapján az, hogy a szülés után egy rövid ideig hasznos lehet, de pár hét elteltével inkább az izmokat kell rávenni arra, hogy újra ellássák támasztó funkciójukat. Megfelelő tornával, testtartással, légzéstechnikával tökéletesen rehabilitálni lehet a hasizmokat.
Vannak esetek, amikor extraként hasznos a haskötő viselése, de emellett fontos a hasizmok regenerálása is. A haskötő mellett még opció a kinesio-tape használata is, ez utóbbit alkalmazni is szoktam a nálam tornázóknál indokolt esetben (torna közben nem sikerül aktivizálni a hasizmokat, nagy mértékű szétnyílás van, extrém terhelés, pl.: nagyobb gyerekek emelgetése, költözéssel járó extra ther, stb), de csak ezekre hagyatkozva jelentősen lassabb a regenerálódás, mintha helyes életmóddal (testtartás, táplálkozás) és tornával megtámogatjuk.

No 8 – a hasizom nem csak a vizuális élmény miatt fontos

A legtöbben azért jönnek tornázni, mert zavarja őket, hogy nem olyan lapos a hasuk, mint volt, hogy gyakran kapják meg a kérdést, hogy „máris jön a következő?!”, de a hasizomnak az esztétikai élménynél sokkal fontosabb feladata is van.
Ha gyenge a hasizom, extra feladat hárul a medencefenék izomzatára is, illetve a helyes testtartásért felelős izmokra is, így a gyenge hasizom, ami nem tudja ellátni támasztó funkcióját, gyakran okoz derékfájást, hátfájást, illetve inkontinenciát, gyengült gátizmokat is.

No9– Nem csak az egyenes hasizmot kell erősíteni

Ugyan a szétnyílás az egyenes hasizom mentén látványos, hibát követünk el, ha csak azzal foglakozunk. Ahhoz, hogy a szétnyílást még rosszabb állapotba hozzuk, valóban elég az egyenes hasizomra koncentrálni, azonban ahhoz, hogy a problémát kezeljük, a legnagyobb hangsúlyt a mély hasizomokra kell fektetni.

No10 – a hagyományos hasprések többet ártanak, mint használnak

A hagyományos haspréses gyakorlatoknál pusztán az egyenes hasizmokra koncentrálunk, sokszor a tempója a gyakorlatoknak sem olyan, hogy oda lehetne figyelni a szétnyílt hasizom szempontjából fontos mozzanatokra, így bizonyos verzióit a kerülendő gyakorlatok közé soroljuk.

No 11 – nem csak a szülés utáni időszakban tehetünk szert szétnyílt hasizomra

Ugyan a legnagyobb számban a frissen szült anyukák körében találkozunk a szétnyílt hasizom problémájával, nem csak ők érintettek. Kisbabáknál is előfordul és sok esetben férfiaknál is a nem megfelelő edzés következtében (például nagy súlyokkal edzés miatt, főleg ha nem foglalkoztak előtte a core izmok megerősítésével).

Ha szétnyílt hasizmod van, nem kell kétségbe esni, van rá megoldás. Az pedig, hogy mások mit gondolnak arról, hogy mikorra “kell” lapos hasat produkálni, hogy mit szólnak be azok, akik megúszták ilyen gondok nélkül, mert annyira szerencsések voltak ezért úgy érzik, joguk van beleszólni abba, hogy neked mikor és mit kell produklálnod, visszafogyni, tornázni vagy nem tornázni, műtétre menni vagy sem, gúnyolódni vagy gonoszkodva irigykedni, egyszerűen nem érdekel. Ne érdekeljen téged sem. Saját magadhoz, saját élethelyzetedhez képest, saját lehetőségedhez, testalkatodhoz, vágyaidhoz képest kell a maximumot kihozni magadból. Nem másokért. Magad miatt.

Szeretnél többet megtudni a szülés utáni időszak regenerációjáról? Iratkozz fel mini e-mailsorozatomra, amiben megtudhatsz mindent, amire figyelned kell! Plusz bónusz videót kapsz azonnal, ami garantáltan szétnyílt-hasizom-kompatibilis gyakorlatokat tartalmaz csak!

Szólj hozzá!