Sokszor szoktam arról beszélni, hogy a farizomerősítésnek nem csak az az egyetlen előnye, hogy formás lesz tőle a fenekünk. Ha odafigyelünk arra, hogy megfelelő arányban legyenek a farizmokat, a hátizmokat és a hasizmokat erősítő gyakorlatok, könnyedén megelőzhetjük az ülő munkából és nem megfelelő terhelésből eredő derékfájást.
Persze az sem mindegy, hogy mit és hogyan csinálunk. Lehet farizmot erősíteni gerincbarát és gerincre veszélyes módon is. Lehet a hasznos gyakorlatot is rosszul végezni és több kárt okozni vele, mint amennyi hasznunk van az edzésből. Sőt, az is lehet, hogy helyesen végezzük a gyakorlatokat, mégsem lesz tökéletes az eredmény. Sokszor megfelejtkezünk arról, hogy a farizom valójában nem egyetlen nagy izom, hanem három részből áll (kis-, közép- és nagy farizom) és mindegyiket fontos átmozgatni.
Egy tipikus Pilates gyakorlat, az oldalfekvésben lábemelés mindenféle variációja például nem azért kerül az edzésbe, mert ez a leghatékonyabb Pilates gyakorlat a farizom formálására, hanem mert fontos, hogy ez IS belekerüljön az edzésbe.
Nekem ez egy mumusgyakorlatom, mivel a csípőm nem százas, sokszor lenne kedvem kihagyni a gyakorlatot a repertoárból, de egyrészt a gyógytornászom szerint jó lenne, ha nem lógnám el ezeket sem, másrészt pedig nem tehetem meg, hogy az óráimból kihagyok valamit az én nyafim miatt.
Az oldalfekvős Pilates farizomgyakorlat előnyei
Azaz pontosan miért is csináljuk ezeket, ha egyszer nekem (és még sokaknak) mumusgyakorlat?
mert erősíti a kis- és középfarizmot, ami segít abban, hogy a medencét helyesen tartsuk
átmozgatja a medencefenék izmokat egy kicsit, ami segíthet a gátizomproblémák megelőzésében
suttyomban bekapcsolatjuk a core izmokat a gyakorlat közben (mert ezek nélkül az izmok nélkül felborulnánk – a core izmok pedig fontosak a derékfájás és gerincproblémák megelőzésében)
lehet ezt az izmot máshogy is erősíteni, de ebben a pozícióban a kezdők is hatékonyan tudnak dolgozni, mert nem kell hatmillió egyéb dologra figyelni
közelről nézhetjük a talajt közben, ezért hamarabb észrevesszük, ha ideje a takarításnak vagy kimaradt egy foltban a felmosás
formásodik tőle a fenekünk
Nem szabad csak és kizárólag oldalfekvős pozícióban edzeni a farizmokat, mert akkor egyensúlytalanság alakulhat ki és a fenekünk sem ettől lesz olyan gömbölyű, amire sokak csak születni tudnak, de a gerinc egészsége és a jó közérzet szempontjából fontos része lehet az edzésnek ez a gyakorlat is.